Paulovics Zoltán: 

A nyár folyamán több Budapesti Film Academy előadáson is voltam, így nagyon vártam a következőt.
Antal Nimród tehetséges, van humorérzéke, nagyon pörög.
Pozitívum volt számomra már az elején, hogy egy lelkes, motiváló "beszéddel" kezdte az előadást. Kitartásra, megfelelő hozzáállásra, akaraterőre van szükség, ha ezen a pályán akarunk mi, leendő filmesek elhelyezkedni.
Végigvezetett minket egy film elkészítésének folyamatain: a forgatókönyvírástól kezdve, a casting munkálatokon át, a stáb és rendező együttműködésén keresztül az utómunkálatokig. Mesélt személyes élményekről, tapasztalatokról, hibákról, melyekből tanulni kell.
Számomra nem csak egy beszélgetés volt, hanem egy hasznos és érdekes előadás, mely alatt többször jegyzeteltem, és ezt később fel tudom használni a filmes tanulmányaim során.

Asmon Stella:
Arrogáns, beképzelt és végtelenül antipatikus – mondtam mindig, mikor egy beszélgetés során felmerült Antal Nimród neve. Mikor elújságoltam másoknak, hogy hétfőn az ő általa tartott előadásra megyek, mindenki döbbent kérdésekkel bombázott a jelenlétem miértjével kapcsolatosan, amire én konzekvensen azt válaszoltam, hogy „szeretném végre személyesen is látni, hallani, hogy utána teljes bizonyossággal tudjam hangoztatni az állításomat”. Ez az ellenérzésem pedig tökéletesen fenn is maradt – nagyjából, amíg le nem ült, és köszöntötte a hallgatókat.
Abban a pillanatban, hogy kinyitotta a száját, megnyert magának. Antal Nimród alázattal, szeretettel, és ami a legfontosabb, őszinteséggel beszélt a szakmáról, az életről, az emberekről, mindenről. Antal Nimród megnyílt előttünk, és ennél nagyobb ajándékot azt hiszem, nem is kaphattunk volna. Bármennyire sablonosan hangzik, de az elmúlt tizenkét, iskolában töltött év alatt nem tanultam annyit, mint ez alatt a majd’ három óra alatt, pedig nem egy, nem két, a magyar és a nemzetközi filmipar vezető személyiségét volt már szerencsém hallani. Nem biztos, hogy a különböző technikai jellegű dolgok beleragadtak a fejembe, de ez egyáltalában nem is múlt rajta, de az viszont biztos, hogy soha sem fogom elfelejteni az anekdotákat Polanskyról, a reklámfilmekről és természetesen a Kontrollról.
Az előadáson egyrészt megtanultam azt, hogy ha valamit elterveztem, hogy véghezviszek, akkor azt meg is tudom valósítani – háttértámogatás nélkül, szakmán kívüliként, pontosan úgy, ahogy Antal Nimród is kezdte. Másrészt, hogy hogyan kell és érdemes a stábbal, és általánosságban az emberekkel viselkedni.
Mostantól ha megkérdezik, mégis mi a véleményem az előadó személyéről ismételten csak három dolgot fogok mondani - közvetlen, nyitott és végtelenül szimpatikus. Köszönöm!

Nyíri Kovács István:
Számomra a legfontosabb, amit hazavittem magammal, az a lelkes, fiatalos, ugyanakkor megfontolt hozzáállás, ahogy Nimród beszélt a szakmájáról. Én, aki korábban rendeztem és írtam már néhány független filmet, egyszerűen úgy éreztem, még az előadóteremben lévő forróság ellenére is, hogy minél hamarabb kamerát kell ragadnom újra, felhívnom régi alkotótársaimat, és ha máshogy nem megy, akkor akár pénz nélkül is nekivágni egy új munkának. Azt gondolom, hogy egy alkotó számára talán ennél fontosabb üzenete, vagy inkább hatása nem is lehetne egy ilyen beszélgetésnek.
Emellett persze sok mindent megtudtunk a hazai és az amerikai filmgyártás különbségéről, arról, hogyan boldogulhat az ember külföldön, ha igazán komoly sikereket akar elérni. Megnyugtató, ugyanakkor izgalmas volt hallani, hogy mennyire ellenzi azt a szerinte lassan Amerikában már háttérbe szoruló tendenciát, hogy egy filmet sztárszínészekkel próbálnak meg eladni, ahelyett, hogy a forgatókönyvre, a rendező egyéniségére, az anyagban rejlő egyéb potenciálokra koncentrálnának.
Kissé rémisztő volt azonban megtudni, hogy mennyire általános odakint, hogy olyan öltönyös ügyvédek, üzletemberek döntenek egy-egy forgatókönyv sorsáról, akiknek semmi köze a szakmához, és tudásuk kimerül a statisztikai adatok szorgalmas bemagolásában. Ezt alátámasztandó Nimród több történetet is elmesélt, melyek közül a legkomikusabb talán egy Balaton parti reklámforgatáson megtörtént eset, ahol a pénzember mindenáron a kamera keresőjében akarta leellenőrizni, hogy megfelel-e neki a beállítás, de a kereső helyett a svenkkar végén lévő kis műanyag foglalatba nézett bele. Ha ez még nem lett volna elég, szakértelmének bizonyítására, heves bólogatások közepette végül közölte, hogy jó lesz a kép, abszolút megfelel így neki.