Budapest Film Academy

diákvélemények

OPERATŐR KURZUS – ŐSZ  

2015. március 17. 13:32 - budapest_film_academy_student_reviews

A szemeszter első felében az Operatőr kurzus óráit Vecsernyés János tartotta, aki operatőrként és rendezőként is dolgozott több neves hazai és külföldi produkcióban. A későbbiekben Gulyás Buda előadásait látogathatták a diákok, aki számos nagyjátékfilm és tévésorozat operatőreként vált ismertté. Vecsernyés János és Gulyás Buda mindketten díjnyertes alkotók, és a filmszakma kiemelkedő művészei.

A félév során az operatőri mesterség alapjaival ismerkedhettek meg a hallgatók. Az órák főbb témáihoz és feladataihoz hozzá tartoztak a világítási ismeretek, operatőri gyakorlatok, valamint az utómunka.

A diákoknak meg kellett tanulniuk és a gyakorolatban is elsajátítaniuk a képben való fogalmazás alapjait. Rá kellett jönniük, hogy mire használható a filmes plánozás, a kompozíció és a kameramozgás. Tanulmányozták a világítás szerepét, fajtáit és lehetőségeit. Meg kellett érteniük a fény természetét, és alapos tapasztalatokra tehettek szert a körülöttünk létező világ fénykonstrukcióival kapcsolatban (tűző napfény, szobába beszűrődő szórt fény, olvasólámpa a dolgozószobában, éjszakai világitás, stb.) Valamint a félév végi forgatások által a hallgatók megismerkedhettek egy ministáb működésével, felépítésével és a stábtagok feladataival.

Kezdő operatőreink hetente különböző feladatok útján mutathatták meg tudásukat, például válogatást kellett összeállítaniuk általuk készített fényképekből, vagy a számukra fontosabb filmrészletekből, amelyek operatőrileg figyelemre méltónak tekinthetőek. A fotók témái hétről-hétre változtak, először fekete-fehér csendéleteket kellett megkomponálni és lefotózni, majd fekete-fehér portrék következtek 2 különböző hangulattal, utána színes csendéletek 2 különböző hangulattal, színes portrék különböző fényforrások mellett, satöbbi. A fényképeket az órákon együtt értékelték ki vezető tanáraikkal, akik tanácsaikkal segítették őket a későbbi munkában.

Az operatőr fontos feladatai közé tartozik a fényelés is. Elengedhetetlen a film műfajához illő hangulat megteremtése, amelyhez a jól megkomponált képi világ, valamint a megfelelő világítás kiválasztása mellett a fényelés is erőteljesen hozzájárul. Gulyás Buda a fényelés szakértőjeként tudja ezt, és ennek köszönhetően a diákok is kipróbálhatták ennek technikáját – az AVID program segítségével és a tanár vezetésével számos videórészletet fényeltek át sokféle stílusban.

A kurzus diákjai több alkalommal is látogatást tehettek a Sparksnál, amely egy kamera és világtási eszközöket kölcsönző stúdió. Ezek a szemináriumok kifejezetten arra összpontosítottak, hogy a világításról és a kamerakezelésről tanult ismereteiket bővítsék, valamint a gyakorlatban is kipróbálhassák tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat. Megismerkedhettek a különböző lámpatípusokkal, és hogy miként alkalmazzák őket egy tér megvilágításakor, mely hangulathoz milyen fény illik, és a kamera által felvett kép milyen fényviszonyok mellett lesz igazán valósághű.

A félévet a Budapest Film Academy diákjai azzal zárták, hogy a Men’s Health magazin számára forgattak reklámfilmet, valamint a SONY NEX-5R kamerát reklámozó kisfilmet. Ezekben tehetségüknek és kedvüknek megfelelően az operatőr hallgatóknak is lehetősége nyílt a gyakorlatban is kipróbálni, alkalmazni a szemeszter során tanultakat.

Az idei félév operatőr kurzusán olyan ismeretek elsajátítása volt a cél, amelyekre támaszkodva a hallgatók képesek lehetnek operatőrként egyszerűbb feladatok megoldására, és példákat láthattak nehezebb feladatok kivitelezésére is, így a későbbiekben technikailag jó minőségű, esztétikailag pedig szándékuknak megfelelő mozgóképek kerülhetnek ki a kezük közül.

Szólj hozzá!

VÁGÓ KURZUS - ŐSZ

2015. március 17. 12:43 - budapest_film_academy_student_reviews

Az őszi félév során a vágó osztály diákjai négy filmkészítőtől is tanulhattak a kép és a hang utómunka fortélyairól, továbbá a produkciós hangfelvétel technikájáról.

Tom Ernst mutatta meg a vágás alapvető lépéseit. Minden diák megismerkedhetett az AVID vágóprogram használatával, mivel a tanórákon, saját laptopjukon, önállóan próbálhatták ki a programot a tanár instrukcióinak megfelelően. Megtanulták a főbb funkciók kezelését, a kép- és hangvágás alapjait, valamint a kép és a hang összeszinkronizálásának trükkjeit is. Áttekintették a vágást esztétikailag és dramaturgiailag egyaránt, ügyeltek a 180 fokos szabály helyes használatára, és megfigyelték hogyan maradhat meg vágás közben a folyamatosság.

Mac Ruth, amerikai hangmérnök két előadást is tartott a produkciós hangfelvétel témájában. Saját felszerelésével mutatta be, hogyan készül a forgatási helyszínen felvett hasznos hang.

Lukács Ferenc a hang utómunkára és a hangkeverésre összpontosított. A gyakorlati előadását a Korda stúdióban tartotta, ahol a diákok megismerkedhettek egy profi keverőpult használatával. Lukács Ferenc bemutatta a hangeffektek, a zene és a dialógusok keverését, valamint a zörejezést. Beszélt még a hangtervezés fontosságáról és lehetőségeiről.

Hódi Jenő, a Budapest Film Academy igazgatója két előadást tartott, amelyeken az Akadémia diákjainak kisfilmjeit vetítették le az osztály előtt, majd Hódi Jenő a filmek rendezőivel és vágóival beszélgetett a lehetséges javításokról. A diákok láthatták, milyen az, amikor a producer az utómunka folyamat alatt tanácskozik a rendezővel és a vágóval olyan lehetőségekről, amelyek segítik a film dramaturgiai gördülékenységét. Hódi Jenő csak olyan feladatok elvégzését kérte, amelyek az utómunka folyamat alatt még elvégezhetőek, tehát nem kellett hozzá utóforgatás.

Az egyik kisfilmben például problémát jelentett a főszereplő törölközője, amely hol a vállán jelent meg, hol a kezében, és így a film idejének folytonossága itt-ott megtört. Egy másik filmben sokszor túl hosszú snitteket hoztak létre az alkotók, ettől lelassult a film ritmusa. Mindkét problémát sikerült megoldani úgy, hogy a diákok és az oktatók is elégedettek lehessenek.

Az újravágás néhol segített a film drámai konfliktusának kihangsúlyozásában, valamint a vágással a színjátszás is sikerült feljavítani ott, ahol a szereplők színjátéka eredetileg hullámzóra sikeredett. Az esetleges hibákat a diákok otthon kijavították, ez minden kisfilmnek az előnyére vált, a hallgatók pedig megtanulhatták azt is, hogyan szemléljék kritikus szemmel saját filmjeiket.

Az őszi szemeszter befejezéseként két reklámfilm leforgatására kaptak lehetőséget a Budapest Film Academy rendező osztályának hallgatói; a SONY NEX-5R kamera, valamint a Marquard Media Men’s Health Magazin számára. A filmek elkészültével bármelyik hallgató megvághatta saját verzióját, a legjobban sikerülteket az Akadémia elküldte a két cég számára, akik kiválasztottak az igényeiknek leginkább megfelelőt. Így a nyertes munkákban dolgozó diákok profi reklámban vágó kredittel is gazdagodhattak ebben a félévben.

Szólj hozzá!

HANGMÉRNÖKI KURZUS – TAVASZ  

2015. március 17. 12:41 - budapest_film_academy_student_reviews

Sziasztok!

Nagysolymosi Gábor vagyok, zeneszerző és jazz zongorista. Engedjétek meg, hogy elmeséljem röviden, mi is történt velem röpke egy év alatt.Mindig is érdekelt a filmzeneszerzés, a régebbi munkáimban is fellelhető volt, hogy nem csak dalokban, hanem annál sokkal összetettebb dolgokban gondolkoztam. Egy ismerősöm ajánlására elmentem egy bemutató előadásra, ahol megismerkedtem Hódi Jenővel, az iskola vezetőjével.

Beiratkoztam a tavaszi szemeszter hangmérnök-vágó-operatőr szakára. Rengeteget tanultam neves előadóktól, és nagyon sok kapcsolatra tettem szert. Az iskola lehetőséget adott arra, hogy gyakorolhattam az itt készült kisfilmekre, kipróbálhattam új dolgokat, hogy hogyan tudok érzelmeket közvetíteni a nézők felé, ezáltal még több tudást szívhattam magamba. Sok vizsgafilmet készítettük, emellett előadásokra, színházi próbára jutottunk be, valamint a Korda Filmparkba is ellátogattunk. Remek stábok alakultak ki, így megtaláltam azokat az embereket, akikkel érdemes a későbbiekben is együtt
dolgozni.

Szélesebb lett a látóköröm és az érzelmi világom is kifinomultabbá vált a gyakorlások során. A beleérző képességem is sokat fejlődött. Nagyon sok filmzenét írtam, rengeteg megrendelésem lett azóta, és több nagyobb költségvetésű projektben is dolgozom.
Legutóbbi BFA-s munkám a Sonynak készült, az NEX-5R-hez készült reklámfilmnek írtam a zenéjét.

Sokat köszönhetek Jenőnek, tanáraimnak, kedves kollégáimnak, akiket itt megismerhettem, és akik remek szakemberek. Rengeteg elismerést kapok, mindenkinek köszönöm, aki hisz bennem.

Remélem hozzátok is eljut majd az üzenetem vagy filmes vagy zenei formában, de a legjobb, ha egyben kapjátok meg most mindezt.
Köszönöm BFA!

Üdvözlettel:
Nagysolymosi Gábor (zeneszerző)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása